Persze lényeges, hogy a páciensek ténylegesen csak akut, sürgős esetekben keressék fel az ügyeleti fogorvosi rendelőket, hiszen – ahogy az összes ügyeletet végző fogászat – az épp aktuális éjszakai fogorvosi ügyelet Zalaegerszeg területén is csak és kizárólag a törvényben meghatározott kezeléseket végzi el, a többi, kormányrendeletben nem ehhez az egészségügyi szolgáltatáshoz tartozó beavatkozásokat nem abszolválnak. Ennek értelmében a nem sürgős fogászati problémákkal a körzeti, vagy magánpraxisokat ildomos felkeresni.
Fontos, hogy a páciensek tisztában legyenek azzal, hogy fájós fog, illetve egyéb halaszthatatlan fogászati panasz esetén kihez, és hová fordulhatnak. Mivel a kínzó, sok esetlen elviselhetetlen, nem múló fájdalommal járó panaszok általában a legrosszabbkor, legfőképp éjszaka jelentkeznek, jó, ha a beteg azonnal tudja, melyik az aktuális éjszakai fogorvosi ügyelet Zalaegerszeg területén. Az éppen nyitva tartó fogászati ügyeletről persze akár interneten keresztül is lehet tájékozódni. Hozzá kell tenni, hogy – ahogy az ügyeleti fogászatok mindegyike, úgy – az éjszakai fogorvosi ügyelet Zalaegerszeg területén is csak az aktuális, érvényben lévő kormányrendelet szerinti sürgősségi beavatkozásokat végzi el.

Éjszakai fogorvosi ügyelet Zalaegerszeg
De mit is jelent a sürgősségi fogászati ellátás? A sürgősségi fogászati ellátás olyan egészségügyi szolgáltatást takar, mely során az akut fogászati problémákat kezelik. Például a fogorvosi ügyeleten kezelik a fogból eredő gyulladásokat, így feltárják a fogüreget, elvégzik a gyökérkezelést, és a foghúzást, ellátják a baleseti sérüléseket, elállítják a vérzéseket, elvégzik az akut fogbetegségek gyógyszeres ellátását, sérült állkapcsokat állítanak helyre, síneznek, gyógyszeres kötést alkalmaznak, ellátják a fogmeder fertőződéseit, feltárják a szájüregi tályogokat, kezelik a bölcsességfogakat környező gyulladt lágyrészeket stb.
Persze ahogy minden fogászati ellátás, úgy az ügyeleti szolgáltatás igénybevételéhez is előzetes bejelentkezés, időpontegyeztetés szükséges. Ez két okból is lényeges: egyrészt, hogy adott fogászati rendelőben rendelkezésre álljon olyan orvos, aki fogadni tudja a beteget, másrészt, hogy az éppen ügyelő fogorvos tisztában legyen az érkező beteg problémájával, és érkezésekor azonnali ellátásban tudja részesíteni a pácienst.

Éjszakai fogorvosi ügyelet Zalaegerszeg
Emellett a bejelentkezés során a beteg megbizonyosodhat arról, hogy az ügyeletes orvos képes-e azonnal fogadni őt, tehát hogy épp nem egy elhúzódó, súlyos beavatkozást végez-e, illetve arról is, hogy esetlegesen milyen hosszú a várakozási idő. Tehát nem szabad elfelejteni, hogy a betegeknek akut fogászati panasz esetén is minden esetben be kell jelentkezniük telefonon a rendelőbe indulás előtt. Minden aktuális éjszakai fogorvosi ügyelet Zalaegerszeg területén ilyen módon várja a betegeit!
Az ügyeleti protokollhoz az is hozzátartozik, hogy a páciens az előzetesen megbeszélt időpontban a rendelő várójában legyen, ezzel is elkerülve az esetleges csúszásokat, és lehetőleg a megfelelő fogápolást követően üljön csak a fogorvosi székbe (ez elvárható a betegtől, hiszen van lehetősége a fogmosást akár a fogászaton is elvégezni). Emellett lényeges, hogy a páciens az őt kezelő orvost időben tájékoztassa az esetleges gyógyszerallergiáiról, és a szedett gyógyszereiről.
Éjszakai fogorvosi ügyelet Zalaegerszeg
Ez azért lényeges, hogy az orvos megfelelő ellátásban tudja részesíteni a beteget (anélkül, hogy kezelés közben a páciensnél allergiás reakciók lépnének fel).
Azt sem árt tudni, hogy a fogászati ügyeletek – így az éppen aktuális fogorvosi ügyelet Zalaegerszeg területén is – feladata a páciens vizsgálata, a problémával kapcsolatos konzultáció lefolytatása, a röntgenkép – ha szükség volt ilyen felvétel elkészítésére – kiértékelése, valamint a kezelés végrehajtása. Ez utóbbira, azaz a konkrét fogászati beavatkozás elvégzésére azonban csak akkor kerülhet sor, ha arra a páciens engedélyét, beleegyezését adja.
Mi nem adunk éjszakai fogorvosi ügyeletet !!
Ezügyben az alábbi weboldalon kap bővebb tájékoztatást