Az esztétikai fogászat Zalaegerszeg területén is egyre nagyobb népszerűségnek örvend, és egyik leggyakoribb feladata a veneer, avagy porcelán héj fogakra illesztése. Ezt a kifejezeten vékony héjat a páciens eredeti fogainak elülső felületére helyezik, lehetővé téve ezzel a fogfelépítés korrigálhatóságát, a fogfelület javítását, valamint a foghézagok minimalizálását. Ez a természetes eredményt nyújtó eljárás legfőképp hibátlan állapotú, tehát nem szuvas, nem tömött, valamint nem gyökérkezelt fogaknál jelenthet megoldást. A porcelán héj kialakításának első mozzanata a harapási tulajdonságok megállapítása, azaz annak kiderítése, hogy van e a páciensnek harapási hibája. Hiszen amennyiben a betegre jellemző a mélyharapás, és/vagy a fogcsikorgatás, a veneer alkalmazására nem kerül sor.

Esztétikai fogászat Zalaegerszegen
A kép csak illusztráció.

Esztétikai fogászat Zalaegerszeg

A régi fogászati módszereket napjainkban már nem alkalmazzák. Például nem használnak amalgám tömést, és fémből készülő fogpótlást sem végeznek a fogorvosok. A hagyományos fogorvoslást az esztétikai fogászat váltotta fel, mely egy teljesen új nézetet képvisel, és célja a természetes megjelenés megvalósítása modern technikai-, és technológiai eszközök segítségével, valamint a lehető legjobb rágóképesség kialakításával. Emellett fontos megemlíteni, hogy a korszerű alapanyagok még a fémallergiával küzdő betegeknél is alkalmazhatók.

Az esztétikai fogászat Zalaegerszeg területén is elérhető a páciensek számára, és legfőképp – a már említett – régi amalgám tömések természetes fehér tömésekre cserélése, a fogfelépítés módosítása (tehát a fogak szélességének és hosszának korrigálása), a foghézagok minimalizálása, a letört metszőfogak javítása, valamint a fogfehérítés a leginkább alkalmazott területei. Napjainkban egyre több páciens választja ezt a modern módszert fogproblémái kezelésére, hiszen az eljárás nem jár semmiféle fájdalommal, és az általa elért eredmény meglehetősen hosszú távú.

Az esztétikai fogászat Zalaegerszeg egyik legkeresettebb egészségügyi szolgáltatása, melynek oka a fogorvosok tökéletes, huszonegyedik századi megoldásokkal végrehajtott, természetes eredményt biztosító fogkezelésekben keresendő. Persze a végeredmény a felhasznált minőségi alapanyagokon is múlik, melyek közül a legismertebbek és leggyakrabban alkalmazottak az inlay (foglenyomat alapján készülő betét) és az onlay (nagy anyagfelvételű, tartós fogpótlás). Az inlay készülhet aranyból, valamint kerámiából, porcelánból is, de létezik úgynevezett Belle Glass betét is.

Esztétikai fogászat Zalaegerszeg
A kép csak illusztráció.

Esztétikai fogászat Zalaegerszeg

Az esztétikai fogászat Zalaegerszeg – vélhetően – összes magánpraxisában igénybe vehető, és valószínűleg minden magánrendelőben alkalmaznak cirkónium koronákat is, mely szintén elterjedt módszer a huszonegyedik század fogászati kezelései között. A cirkónium korona korszerű, CAD/CAM technikával készül, mégpedig úgy, hogy a CAD foglenyomat szkennelését követően a CAM előállítja a hófehér, antiallergén koronavázat erős cirkónium-oxid elemekből. Ez a megoldás olyannyira megbízható eredményt produkál, hogy foghidak előállítására is használják. Előnye, hogy minden fognál (első, hátsó, tömött, szürke, gyökérkezelt) alkalmazható, természetes hatást kelt és precíz illeszkedést biztosít.

Az esztétikai fogászat Zalaegerszeg területén minden bizonnyal optimális megoldást nyújt a páciensek fogproblémáira; a cirkónium mellett a legtöbb praxisban fémmentes kerámia koronák is elérhetők. Ez utóbbi megoldások, ahogy nevükben is látható, nem fémvázra épülnek, tehát keménységük nem képes megközelíteni a fémkerámia koronákét, ami azt jelenti, hogy rágófogak helyreállítására nem használhatók.

Ide kattintva bejelentkezhet esztétikai fogászara.

Hívjon minket most ! 06-70/602-34-16