A páciensek többsége egyetért abban, hogy legalább négy szempontnak kell megfelelnie egy minden tekintetben jó fogászatnak. A követelmények kielemzését követően pedig már könnyedén beazonosíthatóvá válik, melyik is – például – a legideálisabb fogorvos Zalaegerszeg.

Arról, hogy mik a jó fogászat ismérvei, megoszlanak a vélemények, hiszen minden páciensnek másra van szüksége. Valaki több gondoskodást, lelki törődést, bíztatást igényel a fogorvossal, vagy épp a kezeléssel szembeni félelme legyőzéséhez, míg mások megelégednek csupán a fog sikeres kezelésének elvégzésével. Akármelyik tábort is erősíti a beteg, mindenképp számos tényezőt kell mérlegelnie fogorvosválasztás előtt. Hiszen többek között is fontos, hogy a beavatkozás optimális ár-értékarányú szolgáltatásként kerüljön értékesítésre, a kezelt fogak pedig időtállók, tartósak, esztétikusak és minőségiek legyenek. A jó döntés pedig akár egy sikeres, hosszú távú, bizalmi orvos-beteg kapcsolat kialakulásának kulcsa is lehet.

Az első tényező a szaktudás. Kulcsfontosságú ugyanis, hogy a fogorvosi praxis csapatának minden egyes tagja, így a szakorvosokon, fogspecialistákon kívül a mellettük dolgozók, például az asszisztensek (is) megfelelő elméleti és gyakorlati tudással rendelkezzenek. Azért lényeges, hogy az egész team naprakész ismeretek birtokában legyen, mert mindannyian ugyanúgy részt vesznek a páciensek ellátásában, kvázi mindannyiuk tudására szükség van a beteg megfelelő ellátásához. Tehát – például – aki a “jó fogorvos Zalaegerszegen” témakörében keresgél, illetve a böngészés során talált információk alapján határoz a megfelelő fogászatról, az jobb, ha olyan rendelőt választ magának, ahol kifejezetten egyértelműsítik, hogy a teljes fogászati csapat folyamatosan bővíti elméleti és gyakorlati tudását, és ahol modern technikákkal, friss technológiákkal, illetve huszonegyedik századi alapanyagokkal dolgoznak.

Fogorvos Zalaegerszeg
A kép csak illusztráció.

Fogorvos Zalaegerszeg

A praxisokkal szemben támasztott második követelmény pedig az, hogy a rendelő orvosai minden lehetséges fogászati problémát képesek legyenek orvosolni. Vagyis lényeges, hogy – például – adott fogorvos Zalaegerszegen minden típusú eljárást el tudjon végezni, és ne okozzon neki problémát például – többek között – a fogpótlás, a röntgenfelvétel készítés, az esztétikai fogászat, a prevenciós kezelések megvalósítása, a fogágyproblémák terápiájának elvégzése, a fogszabályozás kivitelezése, vagy épp a gyermekfogászat. Sőt, az a fogászat, amelyik nem tudja ellátni a fogproblémák teljes repertoárját, jobb, ha felhagy a szolgáltatással, hiszen így nem képes kielégíteni teljeskörűen a páciensek igényeit.

A jó fogászat harmadik ismérveként kell megemlíteni a diagnosztika alapos, részletes abszolválási képességének meglétét, ami a praxisok sikeres kezeléseinek egyik, ha nem legfontosabb feltétele. A fogproblémák precíz, pontos besorolása nélkül ugyanis nem kezelhető megfelelően egyetlen beteg sem, sőt, a hibás diagnózis a beteg félrekezelését, illetve az alapprobléma kezeletlenségét, ennek okán annak további súlyosbodását vonhatja maga után, ami meglehetősen veszélyes a páciensre nézve. Persze a mai praxisok zöme – így például a legtöbb fogorvos Zalaegerszegen – rendelkezik a megfelelő diagnosztikai eszközparkkal, mellyel könnyen és precízen felismerhetők a fogászati problémák.

A negyedik, egyben utolsó kritérium a fogászatokkal szemben az, hogy a rendelőhelyiségekben a minőségi fogászati ellátáshoz szükséges összes technika, eszköz, valamint berendezés megtalálható és alkalmazható legyen. Hiszen – például – nemcsak a fogászati mikroszkóp, a sterilizáló készülék, vagy épp a röntgengép hiánya, hanem annak működésképtelen állapota is meghiúsíthatja a páciens megfelelő ellátását.
Megjegyzés: A legjobb fogorvos Zalaegerszegen minden kritériumnak megfelel!

Zalaegerszeg fogorvos
A kép csak illusztráció.

Fogorvos Zalaegerszeg

A fogorvosok Zalaegerszegen valószínűleg egyetértenek azzal az állítással, miszerint a pácienseknek csak bizonyos teendők elvégzését követően érdemes meglátogatniuk a rendelőket. Bár a fogászati beavatkozások napjainkban rutin, mindennapos kezeléseknek számítanak, számos esetben megtörténik, hogy a betegek az előzetes – minimális – felkészülést is elmulasztják.

Ilyen – a fogászatba érkezés előtt elvégzendő – alapvető teendő például az étkezés. Erre azért van szükség, mert a páciens, ha kezelése közben érzéstelenítésre kerül sor, akár két-három órán keresztül nem ehet (a félrenyelés esélyének kiiktatása miatt), és az emiatt jelentkező éhség vagy gyomorkorgás sok betegnek kényelmetlen, zavaró lehet. /Persze hozzá kell tenni, hogy éppen a félrenyelés lehetősége miatt jobb, ha bő folyadékbevitel is megelőzi a fogászati ellátást. /
Másik fontos teendő pedig a fog alapos megtisztítása, megmosása a fogászat meglátogatása előtt. Ez a tevékenység egy megszokott, mindennapos tennivaló, melyet nem csak rutinszerű alkalmakkor érdemes elvégezni. Például a fogmosás nemcsak randevúk, találkozók, hanem fogorvosi ellátás előtt is fontos!

Ennek oka, hogy a fogak közt maradó ételmaradékok hátráltatják a fogorvosi munkát, hiszen nem látható tőlük tisztán a kezelendő fog, vagy íny. Emellett persze – ahogy ezzel a fogorvosok Zalaegerszegen biztosan egyetértenek – nem árt a leheletet is felfrissíteni a fog megtisztítása mellett. Sőt, manapság már számos zalaegerszegi rendelőben található egyszer használatos fogkefe, és kis kiszerelésű fogkrém is a megfelelő felkészüléshez! A harmadik fontos teendő a gyógykészítményekkel szembeni allergiák, valamint a szedett gyógyszerek ismertetése a fogorvosnak. Ez roppant lényeges, hiszen bizonyos gyógyszerek nem kívánt kölcsönhatásba léphetnek egymással, vagy a szervezettel.

Zalaegerszegen fogorvos
A kép csak illusztráció.

Fogorvos Zalaegerszeg

Negyedik teendőként legyen kéznél minden esetben a páciens TAJ-kártya, hiszen – akár magánpraxisról, akár körzeti fogorvosi rendelőről van szó – csak és kizárólag az egészségügyi információk birtokában kezelhetők a betegek, illetve a szükséges gyógyszerek felírásához is szükség van a beteg társadalombiztosítási számára.
Az ötödik feladat – a fogorvosi ellátás igénybevétele előtt – a praxisok árlistájának feltérképezése összehasonlítása, illetve az ár-érték arányok megismerése. Ugyanis a fogorvosok Zalaegerszegen eltérő árképzést alkalmaznak, így minden egyes rendelőben eltérő árakkal találkozhat a páciens. A félreértések elkerülése érdekében ezért érdemes előzetesen érdeklődni az árakról. Néhány eljárás természetesen csak előzetes vizsgálatot követően „árazható be” – ilyen például a gyökérkezelés, valamint a fogpótlás – hiszen ezek a kezelések azok típusától, illetve a fog tulajdonságaitól, állapotától függően módosulhatnak.

És mivel a magánpraxisok egyike sem nyújt ingyenes szolgáltatást, a hatodik teendő a rendelőbe érkezés előtt a pénztárca tartalmának, valamint a bank, -illetve hitelkártya limitjének az ellenőrzése. (Szerencsére a fogorvosok Zalaegerszegen a fizetőeszközök több formáját elfogadják, így napjainkban már nem csak készpénzzel, hanem bankkártyával, hitelkártyával is ki lehet egyenlíteni a számlát.) Mivel néhány eljárás – így a fogimplantátum, valamint a több fogból álló fogpótlás – általában nagyobb összegű számlát eredményez, nem árt nagyobb mennyiségű készpénzzel, vagy kártyalimit módosítással készülni.

Fogorvos Zalaegerszeg

A fogorvosok Zalaegerszegen végeznek akut eljárásokat is. Az azonban fontos – hetedik feladatként – hogy a rendelőbe érkezést még sürgős esetben is megelőzze a telefonálás. Ez azért lényeges, mert előfordulhat, hogy épp nincs orvos a rendelőben (például ünnepnap vagy szabadságolás miatt), vagy épp zajló, elhúzódó beavatkozás miatt kell többet várakozni a kezelésre, ami egy fájó fog miatt meglehetősen gyötrelmes lehet. Amennyiben megtörténik a telefonos konzultáció, a beteg biztos lehet abban, hogy a rendelőbe érkezésekor az orvos már tisztában van a problémájával, és készen áll kezelni is azt.

Nyolcadik teendő a rendelőbe érkezés előtt a megfelelő logisztika elvégzése. Azaz az útvonal és az annak megtételéhez, valamint az előzetes készülődéshez szükséges (például étkezés, fogmosás) időtartam felmérése, és az indulás idejének pontos megállapítása. A jó fogorvos Zalaegerszeg területén betelt naptárakkal rendelkeznek, így fontos, hogy a pácienseik időben érkezzenek, és egy esetleges csúszással ne zavarják meg a napi rendelési menetet.

A DenTeam fogorvos Zalaegerszeg területén elérhető. Ide kattintva olvashat még fogászati szolgáltatásainkról.

Hívjon minket most ! 06-70/602-34-16