Rendkívül lényeges, hogy a gyermek fogorvosi körzetek Zalaegerszeg területén megfelelően – nemcsak a testi, hanem a lelki egészségük ápolására – felkészülten tudják fogadni a kis pácienseket. A gyermek páciensek jóval több odafigyelést és türelmet igényelnek a fogorvosok részéről, mint a felnőtt betegek. (Bár a felnőttek többsége is tart a fogorvostól, illetve a rá váró eljárástól, és az ellátás közbeni esetlegesen fellépő fájdalomtól, a gyermekek félelme ezekkel kapcsolatban a felnőttekénél is nagyobb.) Arról nem is beszélve, hogy a kicsiket az őket ért benyomások egy életen át elkísérik, így rendkívül fontos számukra a barátságos, közvetlen hozzáállás, és az óvatos, kímélő kezelés lefolytatása.

A fogászat felbontható felnőtt és gyermekfogászatra. Ezen két fogászati típus közt ugyanis óriási a különbség. Míg a felnőtt rendelőkbe önként mennek a páciensek, addig a gyermekfogorvosokat a kis betegek felnőtt kísérettel, illetve felnőtt személy ilyen irányú rendelkezése okán látogatják az arra kijelölt rendelőkben. Természetesen napjainkban számos magánpraxis foglalkozik gyermekfogászattal, de manapság már egyre korszerűbb a társadalombiztosítás által finanszírozott gyermek fogorvosi ellátás is. A gyermek fogorvosi körzetek Zalaegerszeg területén – ahogy az egész országban – intézményekre bontottak, tehát az óvodás és iskolás korú gyerekek adott iskola körzeti fogorvosának páciensi körébe tartoznak. Vagyis ahhoz a fogászathoz tartoznak, amit az adott intézményhez jelöltek ki.

Gyermekfogászat Zalaegerszeg
A kép csak illusztráció.

Gyermek fogorvosi körzetek Zalaegerszeg területén – fontosság.

Ehhez nemcsak gyermekbarát rendelői környezetre, hanem barátságos, gyermekek „nyelvén értő”, és számukra teljeskörű tájékoztatást nyújtó, nyugalmat árasztó fogorvosokra van szükség. A jó gyermekfogász ismérve ugyanis a szakmai hozzáértés és a megfelelő tapasztalat mellett az, hogy meghallgatja, és átlendíti a félelemmel és kétségekkel teli gyermekeket a problémákon, illetve elmagyarázza az összes folyamatot, mely a fogászati eljárás során történik majd. A gyermek így feloldódhat, és könnyebben kialakulhat benne a fogorvos iránti bizalom.

Zalaegerszegen rendkívül alacsony a hibátlan fogsorral rendelkező felnőttek aránya, így már egészen kicsi korban érdemes megértetni a gyermekekkel, hogy milyen fontos a megfelelő fogápolás és szájhigiénia. (És persze el is kell végeztetni velük az ezzel kapcsolatos feladatokat; illetve fontos, hogy ezek a folyamatok rutinná váljanak). A helyes fogápolás és szájhigiénia megismertetéséhez és megtanításához szakmabeliek segítségére van szükség. Például nagy segítséget jelent a kis pácienseknek, ha a gyermek fogorvosi körzetek Zalaegerszeg területén prevenciós céllal tartanak helyes fogmosásról szóló bemutatókat, melyek során felhívják a figyelmet az elhanyagolt fogsor esetén felmerülő problémákra is.

A gyermek fogorvosi körzetek Zalaegerszeg területén rendelkeznek kicsiknek szóló, a helyes fogmosást bemutató oktatóvideókkal, valamint fogászati állkapocs mintával, melyen keresztül a fogorvosok illusztrálni is tudják a megfelelő fogtisztítást. A helyes fogápolás bemutatása során előfordul az is, hogy a rendelőben a gyermekek megmossák a fogaikat, majd kapnak egy plakktesztet, azaz fogszínező tablettát, mely megszínezi a kis fogakon maradó lepedékeket. Ezzel a folyamattal hívják fel a kicsik figyelmét az alapos fogmosás fontosságára. Sőt, rendelőkben a gyermekek akár a fogselyem, és a szájvíz helyes használatát is elsajátíthatják.

Gyermek fogászat Zalaegerszegen
A kép csak illusztráció.

Gyermek fogorvosi körzetek Zalaegerszeg – Összegzés

Lényeges, hogy a helyes fogápolási módszerek oktatása és bemutatása mellett időszakos jelleggel fogászati ellenőrzéseket is tartanak a gyermek fogorvosi körzetek Zalaegerszeg területén, így biztosan minden óvodás és iskolás gyermek fogsora átnézésre kerül bizonyos időközönként. Ilyen alkalmakkor a gyerekek csapatokban – az iskolai, óvodai időben – mennek a körzeti fogorvoshoz, ahol egyesével vizsgálja meg őket a szakorvos. A régmúlt szokásaival ellentétben az iskolai körzetek fogászai csak feltárják a fogproblémákat, nem kezelik helyben azokat. A talált rendellenességeket azonban jelzik a szülők felé, akik eldönthetik, hogy a fogprobléma ellátását körzeti kereteken belül, vagy esetleg magánpraxisban oldják-e meg.

Várjuk gyermek pácienseinket is fogorvosi rendelőnkbe.

Hívjon minket most ! 06-70/602-34-16