A Gyermekfogászat Zalaegerszeg területén egy külön tudományág, ami a gyerekek száj-, valamint fogproblémáinak kezelésével és megelőzésével foglalkozik. Hordereje rendkívül nagyvolumenű, ugyanis a gyermekkorban végzett fogászati beavatkozások teljes élethosszig kihatnak az ember dentális egészségére, valamint a fogorvosláshoz való hozzáállására.
Az ember két rend fogazattal rendelkezik élete folyamán. Az első rend során kialakulnak a tejfogak (már embrionális korban), melyek a születést követő 6-24 hónapban bújnak elő a fogínyből. A második rend pedig a hatodik életévet követően következik be, mikor a maradó fogak megjelennek a szájban.
A tejfogak óriási jelentőséggel bírnak a harapás, a rágás és a beszédhangok helyes formálódásában, valamint helytartó szerepet is betöltenek a maradó fogak részére. Éppen ezért rendkívül fontos a fogászati prevenció ezen életkorokban. Ezáltal ugyanis megelőzhetők a száj-, és fogbetegségek, illetve azok kifejlődése. Persze a fogak eredendően épek és egészségesek, sorsuk pedig csak azon múlik, hogy a szülők képesek-e elmagyarázni és megértetni gyermekeikkel a fogak egészségének fontosságát. A prevenció keretein belül javasolt a gyermekeket évi három-négy alkalommal fogászatra vinni, egyrészt a megelőzés, másrészt a tanácsadás érdekében.
A tejfogak tehát fontos szerepet töltenek be életünk során, így nem szabad elbagatellizálni azok szuvasodását. Ez ugyanis nem elhanyagolandó, és nem időszakos probléma, - annak ellenére, hogy a tejfog szerepét előbb-utóbb átveszik a maradó fog – hiszen a szuvas tejfog komoly fájdalommal járhat, sőt, korai elvesztése az előtörni kívánó maradó fog helyzetét is megváltoztathatja.
Gyermekfogászat Zalaegerszeg - tejfogak kezelése
A tejfogak azonban nagy odafigyelést kívánnak, hiszen jóval sérülékenyebbek a maradó fogaknál – köszönhetően a nagyobb idegkamráknak és a vékonyabb zománcrétegnek – könnyen és gyorsan szuvasodnak.
Ha már megtörtént a baj, és elindult a szuvasodás, azt mielőbb orvosolni kell. Kisebb problémát ugyanis könnyebb kezelni, mint egy komoly panaszt. Kis szuvasodás kezelésénél például elég csak elcsiszolni, majd ecsetelni a károsodott fogat. Tömés során azonban az első lépés a sérült rész tisztítása (fúrással), azt követően pedig az üvegionomercement tömőanyag fogba helyezése. Ha pedig a károsodás már olyan méreteket öltött, hogy a tejfog menthetetlenné válik, csak a foghúzás jöhet számításba.
Gyermekfogászat Zalaegerszeg - prevenció
A tejfogak prevenciójához hozzátartozik a barázdazárás nevű eljárás is, mely egy egyszerű és gyors művelet a rágófogak egészségének megőrzéséhez (ugyanis megakadályozza a szuvasodást okozó ételmaradékok fogakba ragadását). Ez a kezelés teljesen fájdalommentes, ráadásul rágófoganként csupán pár perc alatt kivitelezhető. Ez kisgyermekek esetén kulcsfontosságú. A barázdazárás a maradófogak megjelenésétől, tehát nagyjából hat éves kortól egészen tizennyolc éves korig alkalmazható, ám ajánlott annak folyamatos ellenőrzése, és szükség szerint a cseréje is.
Ha Gyermekfogászat Zalaegerszeg, akkor Denteam!
Csapatunk minden korosztály számára, így a legkisebbek részére is minőségi, szakértő munkát végez nyugodt légkörben, családias környezetben. Várjuk kicsi pácienseinket!
Gyermekfogászat Zalaegerszeg - DenTeam.