Zalaegerszegi fogorvos adatbázisában szerencsére egyre több az olyan – nemcsak szakmailag elismert – szolgáltató száma, aki a pácienseknek a testi egészsége mellett azok lelki épségével is foglalkozik. Az ilyen fogorvosi rendelőkben nem kell aggódni a beavatkozások miatt, hiszen az itt praktizáló fogorvosok partnerként tekintenek betegeikre, és amellett, hogy a részletesen felvázolják a fogproblémát, alaposan elmagyarázzák a kezelés módját, folyamatát, sőt, ha van egyéb választási alternatíva, a döntéshozatalban is segítséget nyújtanak.

Vagyis a jól megválasztott fogorvosi praxisokban nem kívülállóként és kiszolgáltatottként kell elszenvednie a páciensnek a rettegett eljárást, hiszen a beteg tisztában lehet a kezelés menetével és miértjével is. Ez azért is lényeges, mert – ahogy Zalaegerszeg fogorvos rendelőiben is sokszor előfordul – egy-egy eljárás több alkalmas kezelést is igényelhet, azaz jó, ha a páciens tudatában van a folyamat összes elemével és azok hosszával, hiszen csak így lehet teljes az orvos-beteg bizalmi kapcsolat.

Zalaegerszegi fogorvos rendelő

Bár sokan tisztában vannak azzal, hogy mielőbb szükségük lenne egy-két (esetleg több) fogászati beavatkozásra, a legtöbben halasztgatják az(oka)t. Ennek legfőbb oka pedig a félelem. Félelem a fájdalomtól, a tortúrától, a kiszolgáltatottságtól, vagy épp a szolgáltatás költségvonzatától. Ezen aggodalom leküzdéséhez pedig sokszor még a napokig, vagy akár hetekig tartó, gyötrő fogfájás sem elegendő (legalábbis ez a tapasztatlat Zalaegerszeg fogorvosi rendelőiben). A legtöbb esetben a félelem egy korábbi, rossz emlékeket hagyó, nem megfelelő színvonalú fogászati beavatkozásra vezethető vissza.

Persze sok esetben nem az jelenti a problémát, hogy a múltbéli, sérelmes ellátás testi fájdalmakat okozott, sokkal inkább a kezelés során keletkezett lelki sebek nem tudnak beforrni, és ezek szabnak gátat a szép, egészséges fogsor eléréséhez. Ezen lelki sérülések pedig– melyek például a kommunikáció hiánya, vagy a beteg véleményének figyelmen kívül hagyása miatt alakulnak ki – akkor is jelentkeznek, ha a kezelés egyébként szakmailag rendben zajlott.

Zalaegerszegi fogorvos rendelő
A kép csak illusztráció

És persze az is fontos, hogy a beteg ne kerüljön megalázó helyzetbe fogai állapota miatt. Ugyanis az a páciens, aki hosszú éveken át komoly félelemmel tekintett a fogorvosokra, – és az aggodalma miatt nem jutott el fogorvosi rendelőbe, így fogai egészségének állapota folyamatosan rosszabbá vált – egyre nehezebben jut el arra a szintre, hogy segítséget kérjen a helyzete javítására. Szerencsére Zalaegerszegi fogorvos adatbázisa bővelkedik kiemelkedő szolgáltatókban. Olyanokban, akiknek a szakértelmük folyamatos elmélyítése mellett fontos az emberközpontúság, a szakmai, humánus személyzet megléte, és a modern technikák, alapanyagok, eljárások alkalmazása.

Zalaegerszegi fogorvos

Manapság a fogászati árak a huszonegyedik századi anyagoknak, technológiáknak és módszereknek köszönhetően meglehetősen megemelkedtek, ám ahogy azt a tapasztalatok mutatják, Zalaegerszegi fogorvos körében – akiknél nemcsak a kezelés minősége, hanem a páciensek elégedettsége is fontos – a betegek egyre inkább a megbízható, humánus magánpraxisokat keresik, még akkor is, ha azok drágábbak; az antipatikus – sokszor gyengébb minőségű munkát végző – orvosokat pedig messze elkerülik.

Persze a magasabb magánklinikai árak nem jelentenek Zalaegerszegi fogorvos viszonylatában megfizethetetlen kategóriát, és fontos, hogy az árak mögött a kapott szolgáltatást is figyelembe kell. Például egy magánfogorvos jóval rugalmasabb, mint egy körzeti fogorvos, hiszen nem csak adott napok fix óráiban – sokszor a hetekkel előre történő időpontfoglalást követően – vehető igénybe a szolgáltatás, hanem akár már aznap is.

Ez különösen fontos abban az esetben, ha a páciens erős fogfájással küzd, és azonnali kezelésre szorul. Emellett persze az is lényeges, hogy a fogorvos megfelelő mennyiségű időt biztosítson betegei számára, vagyis az, hogy a kezelés ne csak a fog kezeléséből álljon, hanem jusson idő a további szükséges eljárások, a prevenció, vagy épp az utókezelések megvalósítási módjainak megvitatására is.

Zalaegerszegi fogorvos szolgáltatásunkra itt tájékozódhat bővebben.

Hívjon minket most ! 06-70/602-34-16